Május 29.-én, pénteken délután jöttünk össze mintegy 35-en Gáyer Márton tagtársunk szőlőjében, hogy - a februári, farsangi jól sikerült találkozót követően - ismét együtt legyünk.
Délután 3 órától- ragyogó napsütésben -gyülekeztünk az árnyas dió- és cseresznyefák alatt; ez utóbbiak termése szabad préda volt, finom gyümölcsük éppen most érett. Az asztalokra előre elkészített zsíros-. hagymás-, paprikás kenyerek, valamint különféle, finom pogácsák kerültek, a házigazda és a vendégek borai, ásványvizei mellé. Az idő jó hangulatban telt, a finom falatok mellett Varga Ferencné tagtársunk versében és kézimunkáiban gyönyörködhettünk. A kellemes beszélgetés aztán éneklésbe "csapott át", amikor megjelent a szomszéd, aki mesterien játszott tangóharmonikáján. Sajnos, a szeszélyes időjárás közbeszólt: 6 óra körül felerősödő széllel nagy felhők gyülekeztek, az eső is szemerkélni kezdett. Többen szomorúan elköszöntek, a "kemény mag", a harmonika segítségével a présházba szorulva azonban 7 óra utánig kitartott (addigra a felhők is szétoszlottak). Ezt a kis kellemetlenséget leszámítva elmondhatjuk, hogy találkozásunk baráti, felszabadult hangulatban telt (ezt bizonyítják Kovácsevicsné Margó, és Herczog Ferenc tagtársaink által készített fényképek), mindenki jó érzésekkel ment haza.
Ez a kis hó végi majális aztán lezárta a tavaszt; a beköszöntött nyárra minden kedves tagunknak és szimpatizánsunknak jó pihenést, testi - lelki feltöltődést kívánok!
2009. június 02.
Golobné Wassenszky Rita
Jógaterápia Parkinson-kórban
Kedves Betegek!
Jógaterápiás foglalkozásokat szervezünk Parkinsonos betegek számára heti két alkalommal a Berek utca 15-ben (Pécsi Tudományegyetem, Egészségtudományi Kar), kedden és csütörtökön 17 órától. Jógaterápiánk a Parkinson betegség lélek-és tünettanára épül, alapját az egyensúlyfejlesztő gyakorlatok, izomlazító-, izomnyújtó-, és relaxáló technikák képezik. Az órákon való részvétel ingyenes. Mindenkit szerettel várunk!
Először is engedje meg, hogy bemutatkozzunk.
Egyesületünket, Parkinson Betegek Egyesületenéven, közhasznú szervezetként jegyezte be a Baranya Megyei Bíróság, 2004-ben.
A kívülállók számára a Parkinson kórban szenvedő ember a legjobb esetben sajnálatot, szánalmat kelt; azonban nem kevés szomorú és megalázó élményünk is volt - van megítélésünkkel kapcsolatban.
Emberségünk, önértékelésünk helyreállításának, megtartásának hite, a közös sors megtapasztalásából fakadó erő, és egymás segítésének szándéka hozta létre egyesületünket. Ebből fakadóan legfőbb célunk a Parkinson kórban, illetve az egyéb idegrendszeri eredetű mozgászavarban szenvedő betegek összefogása, általános és sajátos érdekeinek képviselete, társadalmi esélyegyenlőségének megteremtése.
A fentiek érdekében szeretnénk alábbi feladatainkat, programjainkat folytatni és bővíteni:
speciális tornák szervezése, gyógytornászok bevonásával
szellemi foglalkozások, baráti találkozók, kulturális és szakmai előadások, kirándulások szervezése,
a mentális segítségnyújtás megszervezése egyéni - közösségi szinten,
esetleges szakmai és információs kiadványok készítése.
Az előzőekben vázolt programjaink megvalósításához sajnos - a túlzásba nem vihető tagdíjból származó összegen kívül -, semmilyen anyagi háttér nem áll rendelkezésünkre. Arra kényszerülünk, hogy minden forráslehetőséget megkeressünk az egyesület tartalmas, folyamatos élete fenntarthatóságának érdekében.
Ha nincs más társadalmi szervezet felé elkötelezve, kérjük, hogy az SZJA bevallás keretében Ön és munkatársai, családtagjai 1 %-os felajánlásaikkal támogassák Egyesületünket.
Adószámunk: 18325463-1-02
Köszönettel:
Golobné Wassenszky Rita Tirkala Ferencné
az Egyesület elnöke az Egyesület titkára
Majális
Tisztelettel meghívjuk
2009. május 29.-én (pénteken), délután 3 órától kezdődő majálisunkra.
Helyszín: Gayer Márton tagtársunk szőlője, Donátus, Karvaly dűlő 5.
(Megközelíthető: A 37.-es busz végállomásától 5-10 percnyi kellemes sétával, a térképen bejelölve.
Aki semmiképpen sem tud busszal jönni, annak megszervezzük autós szállítását.)
Ami lesz:
hagymás - zsíros kenyér, helyben szedett cseresznye, a házigazda bora és tangóharmonika
Mit lehet hozni:
pogácsa, papírszalvéta, pohár
A hely előkészítése érdekében kérjük, hogy legkésőbb két napon belül jelezzen vissza a 318-653-as telefonszámon, el tud-e jönni, és milyen módon.
A találkozás reményében üdvözli:
Golobné Wassenszky Rita
Parkinson Világnap Szegeden (2009. április 18, 8:00-17:00)
"Hangunk megsokszorozza erőnket".
Ezzel a mottóval rendezték meg 2009. április 18.-án, Szegeden a Parkinson Világnap alkalmából immár hagyományossá váló évenkénti összejövetelt, konferenciát.
A jól sikerült rendezvény - amelynek résztvevői megtöltötték a Csongrád Megyei Közgyűlés tanácstermét - délelőtt 10 órakor kezdődött, az egészségügyi miniszter levelének és a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke köszöntésének felolvasásával. A további invitációkat követően- melyeket Dr. Vécsei László akadémikus, az SZTE Neurológiai Klinika Igazgatója, Komlódi Lászlóné és Dr. Fazekas András, a Delta Magyar Parkinson Egyesület elnöke és orvos-tanácsadója mondott el - Dr. Klivényi Péter, az SZTE Neurológiai Klinika docense tartotta meg plenáris előadását, "A Parkinson -kór modern kezelése" címmel.
Ezt követően szakmai előadások hangzottak el párhuzamosan a betegek és hozzátartozóik számára, külön termekben, amelyek során lehetőség nyílt a hallottak megbeszélésére, értelmezésére, kérdések feltevésére. (A hallgatóság ezt a lehetőséget ki is használta, sok egyéni, és a közösséget is érintő kérdést tettek fel az előadóknak.)
A megtárgyalt témák "Az egyéni kezelés lehetőségei" (Dr. Takáts Annamária - Dr. Aschermann Zsuzsa), "A nem motoros tünettan kezelése" (Dr. Lajtos Júlia - Dr. Dibó György) "Az intézményi rehabilitáció lehetőségei" (Dr. Jakab Katalin - Varga Márta) és a "Műtétekről az idegsebész és neurológus szemével" (Dr. Balás István - Dr. Kovács Norbert ) voltak.
Az előadásokból, és az azt követő hozzászólásokból a betegek számára kirajzolódó kép sajnos nem teljes mértékben szívderítő a gyógyítás eszközeit és lehetőségeit illetően. Amíg a szakorvosok emberi hozzáállása, a betegekkel való kapcsolata példaértékű, szakmai kvalitása magas-, mondhatnánk világszínvonalú, addig a gyógyítás, és különösképpen a rehabilitáció eszközei már kevésbé azok. A rendelkezésre álló gyógyszerek sokfélesége sajnos nem magát a betegséget, hanem csak annak tüneteit, szimptómáit szünteti meg -bizonyos korlátok közötti hatásossággal. Természetesen az is nagy eredmény, hogy a gyógyszeres kezelés - és az esetleges műtét - hatására az érintett beteg mintegy visszanyeri többé-kevésbé egészséges állapotát, de mint tudjuk, ez a betegség sajnos progresszív, az egyéntől és az alkalmazott kezeléstől függően tartható fenn stabil állapot hosszabb- rövidebb ideig.
Ehhez kapcsolódik az életvitel rehabilitációja, ennek fizikai és különösképpen pszichikai lehetőségeinek megteremtése is. A lélek "regenerálása" ugyanolyan fontos, mint a testé, hiszen nem a betegséget, hanem az embert kell gyógyítani. (Ez persze minden betegség esetében igaz!) Sajnos, a speciális gyógytornák - különböző okok miatt - nem minden rászoruló számára elérhetők, a lelki rehabilitáció pedig még a nagyvárosokban is szinte megvalósíthatatlan (ennek társadalmi, oktatáspolitikai és financiális okai miatt). A téma tárgyalásánál lehetséges megoldásként felmerült a körzetesített, de legalábbis regionális rehabilitációs intézetek létrehozásának szükségessége; a realitások ismeretében azonban ez az álom nem mostanában fog megvalósulni.
Az interaktív, sok kérdést felvető előadások után finom ebéd várta a résztvevőket (előtte folyamatos büfé is volt). A fehér asztal mellett egymásnak ismeretlenek, ismerősök, barátok kötetlenül beszélgethettek, ismerkedhettek. Az ebédet követően egy kis kulturális - művészi blokk meghallgatására, megtekintésére volt lehetőség. Ennek során a Delta Magyar Parkinson Egyesület tagjai elénekelték az általuk szerzett "Parkinson-himnuszt", Szentes Béla betegtárs adott elő ihletett verseiből, Dabis József, a Siketek és Nagyothallók Szegedi Szervezetének tagja mutatta be bűvészmutatványait és végül Janik Lászlónak, a Szegedi Nemzeti Színház művész-rendezőjének formabontó rendezésében fiatal színészek játszottak el egy elgondolkodtató, bibliai-tárgyú kamaradarabot.
A tartalmas nap zárásaként Komlódi Lászlónéval, a Delta Magyar Parkinson Egyesület elnökével együtt Golobné Wassenszky Rita, a pécsi Parkinson Betegek Egyesülete elnöke búcsúzott el a résztvevőktől, megköszönve az esemény szponzorának (Novartis), szervezőinek (Dr. Dibó György főorvos, dr. Klivényi Péter docens, Ruzsa Ildikó alelnöki referens, Magyar Anna megyei közgyűlési elnök) segítségét és munkáját, Bittó Árpád konyhafőnöknek és kollégáinak a finom ételeket, valamint a színház művészeinek hatásos előadását.
Az elköszönő mondatok minden borúlátás ellenére mégis optimisták és reményteliek. Hadd idézzük: "Végül köszönöm, hogy ilyen sokan itt voltak, itt lehettünk, egy szép, tartalmas napot együtt tölthettünk. A jövő évi, újbóli találkozás reményében testi-lelki jóérzést, kitartást és aktivitást kívánva búcsúzunk."
Farsangi Összejövetel - 2009 február 20.
Jól sikerült, hangulatos farsangi összejövetelt tartott a Parkinson Betegek Egyesülete február 20.-án a Vasutas Művelődési Házban. Szép számban, körülbelül 60-an jöttek el, köztük a vendégként meghívott Guth József, a Pécsi Orbán György Kertbarát Kör elnöke is.
A délután-este során először Golobné Wassenszky Rita, az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd beszámolt az aktuális ügyekről, tennivalókról.
Ezután Jász András, meghívott budapesti sorstárs, nemrég kiadott ironikus-humoros könyvéből olvasott fel néhány karcolatot, amelyek szellemes humora mellett el is gondolkodtatták a hallgatóságot, hiszen saját, különlegesen megélt mindennapjaikról szóltak irodalmi ihletésű átéléssel.
Őt Dr. Nagy Ferenc követte, aki igazán hasznos, részletekbe menően praktikus életmódbeli tanácsokat adott az élet minden fontosabb területére kiterjedően. Előadásában többször kitért a speciálisan magyar sajátosságokra illetve lehetőségekre is, összehasonlítva azokat nyugati - főleg USA-beli - tapasztalatokkal; ezzel együtt realista és megvalósítható segítséget kapott a Parkinson kórral érintett hallgatóság.
A továbbiakban aztán tényleg a vidámságé volt a főszerep. A megterített asztalokon megtalálható volt (nem sokáig) a tagok által sütött sokféle finom sütemény, az ásványvizek, gyümölcslé mellé pedig a szőlősgazdák által hozott finom bor is került. A hangulatot magasba emelte Pusch József harmonikája és feleségének éneke. Mindkettejük profi előadóművész, zenéjük hatására szinte az egész publikum táncra perdült. Az est során tombola nyereményekre is szert lehetett tenni: több üveg palackozott bor, míves kézimunka és egy torta is gazdára talált.
A résztvevők kellemes hangulatban, vidáman búcsúztak el az esti órákban, a következő - valószínűleg májusi - viszontlátásig.
Parkinson Világnap Szegeden (2009. április 18, 8:00-17:00)
A helyszín
Csongrád Megyei Közgyűlés
épületének földszintje (Szeged, Rákóczi tér 1.)
A program
10.00 - 10.30
Köszöntések és bevezető előadások
a nagy előadóteremben
Dr. Székely Tamás
egészségügyi miniszter
Magyar Anna,
a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke
Dr. Vécsei László akadémikus,
tanszékvezető egyetemi tanár,
az SZTE Neurológiai Klinika Igazgatója
Komlódi Lászlóné,
a Delta Magyar Parkinson Egyesület elnöke
Dr. Fazekas András,
a Delta Magyar Parkinson Egyesület orvostanácsadója:
"Hangunk megsokszorozza erőnket" -
invitáció
Dr. Klivényi Péter,
az SZTE Neurológiai Klinika docense:
"A Parkinson-kór modern kezelése"
- plenáris előadás
11.00 - 13.40
Szakmai eszmecsere
A szakmai munka két helyen párhuzamosan zajlik
moderátorok vezetésével a nagy előadóteremben
(betegek számára) és a kisebbik teremben (hozzátartozóik,
gondozójuk számára). Tervezett időtartamok és
témák: 20 perc előadás, 20 perc kérdés-felelet
Dr. Takáts Annamária - Dr. Aschermann Zsuzsa
Az egyéni kezelés lehetőségei
Dr. Lajtos Júlia - Dr. Dibó György
A nem motoros tünettan kezelése
Dr. Jakab Katalin - Varga Márta
Az intézményi rehabilitáció lehetőségei
Dr. Balás István - Dr. Kovács Norbert
Műtétekről az idegsebész és
a neurológus szemével
13.40 - 14.40
Ebéd (ültetett)
14.40 -15.30
Műsoros program az ebéd helyszínén
DELTA Himnusz eléneklése
Kulturális program Janik László,
a Szegedi Nemzeti Színház rendezője,
összeállításában
Elérhetőség: gyorgydibo@gmail.com
Levélcím: SZTE Neurológiai Klinika VIII.
Ambulancia,
6722, Szeged, Tisza Lajos krt. 97.
Tel.: 06-20/519 0221
Farsangi összejövetel
Tisztelettel meghívjuk a Pécsi Parkinson Egyesület
2009. február 20.-án, pénteken, délután 16. órakor kezdődő
farsangi összejövetelére.
Helyszín: Vasutas Művelődési Ház ( Pécs, Várady A. u. 7.)
Program:
Tájékoztatás az Egyesület aktuális ügyeiről.
Jász András budapesti sorstárs felolvasása nemrég megjelent humoros könyvéből.
Dr. Nagy Ferenc előadása a gyógyulással, életvitellel kapcsolatban.
Kötetlen beszélgetés pogácsa, sütemény és italok mellett, melynek során bárki elmondhat, előadhat, bemutathat bármit, ami a közösség épülésére, szórakozására szolgál.
(Nem ünneprontásként, de összejövetelünk során szeretnénk beszedni a 2009. tagdíj felét (600,-Ft/fő).)
Pécs, 2009. február 02.
A találkozás reményében üdvözli:
Golobné Wassenszky Rita sk. Tirkala Ferencné
elnök titkár
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kívánunk!
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.
Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
- Úgy mint régen -
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.
De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.
Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgotha nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni.
Karácsonyi rege,
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra.
2008 december 9. közgyűlés
A Pécsi Parkinson Egyesület 2008. december 9.-én tartotta éves közgyűlését.
A Közgyűlés legfontosabb témája az Egyesület további működésének, életének megtárgyalása volt. Ennek során a lehetséges programok, feladatok, támogatási lehetőségek, találkozók, közgyűlések, és a tagdíj meghatározásán túl az Alapszabály által előírt évenkénti tisztújítás is megtörtént. Az Elnökség új tagjai:
Elnök: Golobné Wassenszky Rita
Elnökhelyettes: Dr. Bertha Pál
Titkár: Tirkala Ferencné
Utolsó napirendi pontként került sor az Önkormányzat által adott 250.000 Ft támogatásból megszervezett zalakarosi kirándulás megbeszélésére, az ezzel kapcsolatos fontos információk közlésére.
Kirándulás
Az Egyesület zalakarosi kirándulása 2008. december 11.-én, a közgyűlést követő második napon történt. 36 egyesületi tag indult el a reggeli órákban az ismert fürdőhelyre, ahol a délelőtt és a délután egy részét töltötték igen kellemes körülmények között, a fürdő majd minden specialitását kipróbálva. Az Igazgatóság kedvezményes belépődíjakat biztosított a csoport számára. A nap megkoronázásaként hazafelé Botykapeterden, a Pálma vendéglőben finom vacsora várta a fürdőzésben megfáradt vendégeket, akik az esti órákban, jó hangulatban érkeztek haza.
A kirándulás költségeinek kifizetése után az önkormányzati támogatásból maradt pénzből 12 db színházjegyet vásároltunk, illetve ki tudtuk fizetni a speciális vízi torna havi díját.
Golobné Wassenszky Rita, Pécsi Parkinson Betegek Egyesülete
Meghívó közgyűlésre
Meghívó
Tisztelettel meghívjuk a
Pécsi Parkinson Egyesület
2008. december 9.-én, kedden, délután 15. órakor kezdődő
éves közgyűlésére.
Helyszín: PTE Neurológiai Klinika étterme (Pécs, Rét u. 2.)
Napirend:
Az Elnökség beszámolója az eltelt időszak tevékenységéről.
Az Elnökség beszámolója az Egyesület gazdasági helyzetéről.
Az Egyesület további működésének, vagy feloszlatásának megtárgyalása.
Tisztújítás.(Az Alapszabály szerint, amennyiben a Közgyűlés az egyesületi forma mellett dönt!)
Az Alapszabály szerinti további működés (feladatok, programok, tagdíj) megtárgyalása. (Amennyiben a Közgyűlés az egyesületi forma mellett dönt!)
Az Önkormányzat által megítélt 250.000 Ft programtámogatásból a 2008.november 14.-i összejövetelen elhatározott, 2008. december 11.-én történő zalakarosi kirándulással kapcsolatos tennivalók megbeszélése. (Amennyiben a Közgyűlés az egyesületi forma mellett dönt!)
Egyebek.
Kérjük, hogy a Közgyűlésen megjelenni szíveskedjék.
A zalakarosi kirándulásra folyamatosan lehet jelentkezni, a 72/318653-as telefonszámon, 1 kísérő lehetséges utazásával. Az érdeklődőket jelentkezési sorrendben tudjuk regisztrálni, a-kb. 45 fős-busz megteltéig. (Amennyiben a Közgyűlés feloszlatja az Egyesületet, a kirándulás csak önköltségi áron valósítható meg!)
Pécs, 2008. november 17.
Kiss László sk. Dr. Nagy Ferenc sk.
az Egyesület Elnöke az Egyesület Elnökhelyettese
(Felhelyezve: 2008. nov. 29)
Meghívó közgyűlésre
Tisztelt Hölgyem/Uram!
A Parkinson Betegek Egyesületének életét szeretnénk felfrissíteni, tartalmasabbá tenni.
Ennek érdekében szeretnénk alábbi feladatainkat, programjainkat folytatni és bővíteni:
közvetlen és folyamatos kapcsolattartás a szakorvosokkal, egyesületi szinten is,
speciális tornák szervezése, gyógytornászok bevonásával,
szellemi foglalkozások, baráti találkozók, kulturális és szakmai előadások, kirándulások szervezése,
a mentális segítségnyújtás megszervezése egyéni-közösségi szinten.
Amennyiben a fentiekben vázoltak felkeltették érdeklődését, és aktívan részt venne az egyesület munkájában, kérjük, jöjjön el
2008. november 14.-én, 15 órakor tartandó egyesületi összejövetelre.
Helye: a PTE. Neurológiai Klinika ebédlője
Egyesületünk önkormányzati támogatásban is részesült. Terveink szerint ezt egy karácsonyi kirándulásra szeretnénk felhasználni, amelyet konkrétan a közgyűlésen beszélnénk meg.
Ha családjában, vagy baráti, ismeretségi körében más érdeklődőről is van tudomása, arra szeretnénk megkérni, hogy velük is ismertesse levelünket!
Pécs, 2008. november 3.
Üdvözlettel:
Dr. Nagy Ferenc sk. Kiss László György sk.
az Egyesület Elnökhelyettese az Egyesület Elnöke
Jógaterápiás foglalkozásokat szervezünk Parkinsonos betegek számára heti két alkalommal a Berek utca 15-ben (Pécsi Tudoimányegyetem Egészségtudományi Kar), kedden és csütörtökön 17 órától. Jógaterápiánk a Parkinson betegség lélek-és tünettanára épül, alapját az egyensúlyfejlesztő gyakorlatok, izomlazító-, izomnyújtó-, és relaxáló technikák képezik. Az órákon való részvétel ingyenes. Mindenkit szerettel várunk!